Kigyúrt oroszlán: A Peugeot 125 évnyi sporttörténelme

A Peugeot azóta állítja magát szüntelenül új kihívások elé, amióta nem csak részt vett a világ legelső, hivatalos autóversenyén, de meg is nyerte azt. Összeállításunkban 125 év sikereit, tapasztalatait és innovációit tekintjük át. Idén június 11-én volt pontosan 125 éve annak, hogy egy csapat bátor ember felsorakozott a világ legelső dokumentált autóversenyének párizsi rajtjánál. A versenyzőknek négy nap állt rendelkezésükre, hogy megtegyék a Bordeaux-ba, majd onnan ismét a francia fővárosba vezető mintegy ezer kilométeres távot. A világ azóta is június közepén üli a motorsport legnagyobb ünnepét, bár egészen más okból:…

Tovább...

Aktívan támogatnak, figyelmeztetnek és védenek a ŠKODA vezetői segédrendszerei

A ŠKODA autói piaci szegmenseik legbiztonságosabb járművei közé tartoznak, aminek egyik oka korszerű vezetői segédrendszereik széles választéka, amelyek közül számos már alapfelszerelésként megtalálható a fedélzeten. Az új és továbbfejlesztett rendszerek bevezetése ismét egyértelművé teszi, hogy a ŠKODA semmit sem bíz a véletlenre a biztonság, valamint a vezetés kényelme terén, e technikák ugyanis támogatják, illetve vizuális és akusztikai jelzésekkel figyelmeztetik a vezetőt, s veszély esetén pedig akár aktívan be is avatkozhatnak. Az új ŠKODA OCTAVIA mércéül szolgálhat kategóriájában a biztonság területén. Bizonyos vezetői segédrendszerek a márka „bestsellerének” legújabb generációjában jelennek meg…

Tovább...

Menetpróba – Mercedes-Benz G 500

A Mercedesnél az alapoktól tervezték újra a G-osztályt, ezért bár első ránézésre a kockaforma terepjáró mit sem változott, valójában minden részlete vadonatúj. A klasszikus vonalak alá modern technika költözött, a biturbó V8-assal pedig vezetni is élvezet. Sok szempontból a G-osztály ma is éppen úgy néz ki, mint évtizedekkel ezelőtt, és nem csak a karakteres alakja miatt. Közelebbről megnézve észrevehetjük, hogy néhány olyan részletet is megtartottak, amit manapság már nem találunk meg más autókon. Az irányjelzők a sárvédők tetején vannak, a festetlen kilincsek gombosak, az ajtókat és a motorházfedelet pedig kívülről…

Tovább...

Menetpróba – Renault Captur dCi 115 EDC

Az egyik legkelendőbb kompakt szabadidő-autó dízel változatát tettük próbára, és egy olyan kocsit ismertünk meg, amely rengeteg kilométer megtételére csábít. Ha egy dízelmotor kerül szóba, a felára kapcsán rögtön számolgatásra kényszerül a vásárló, mert aki rengeteget autózik, annak egyáltalán nem mindegy a költség. Ismert, hogy ha városok között használják, akkor akár 4 liter körül is el lehet járni vele, autópálya-használattal pedig ez az érték már 5,5 literre emelkedik. A városi közlekedésben a sofőr jobb lába a legfőbb fogyasztást befolyásoló tényező. Ebben a környezetben mértünk óvatos vezetéssel 5 litert, de sietős…

Tovább...

Kiemelkedő menetteljesítmények – Az Audi SQ7 és az Audi SQ8 V8-as TFSI motorral

Az Audi bemutatja új TFSI motorokkal szerelt SQ7** és SQ8** modelljeit, így reagálva a nagyteljesítményű SUV-modellek piaci szegmensében kínált sportos benzinmotorok globális trendjére. Futóművében az Audi SQ7** és SQ8** egyaránt számos hightech-komponenst kínál, emellett új connectivity-funkciókkal és vezetői segédrendszerekkel is szolgálnak, s várhatóan 2020 őszétől érkeznek az európai piacokra. Bőséges erő – a 4.0 TFSI aggregát 373 kW (507 LE) teljesítményével és 770 newtonméter forgatónyomatékával a 4.0 TFSI benzinmotor igencsak erőteljes hajtást biztosít a nagyméretű Audi SQ7** és SQ8** számára. A 0-100 kilométer/órás sprint egyaránt mindössze 4,1, míg a 80…

Tovább...

Környezetkímélő és költséghatékony – Az új Skoda Octavia G-TEC

Az új Skoda Octavia G-TEC környezetkímélő földgázüzemre (CNG) készült, 96 kW (130 LE) teljesítményű 1.5 TSI motorja tiszta, környezetbarát CNG-üzemében a WLTP-cikluson 500 kilométer* hatótávot produkált. Ennek szolgálatában a padlózatba épített három CNG-tartályba összesen 17 kilogramm földgáz tölthető, a széleskörű földgázellátás nélküli régiókban pedig kilencliteres benzintank biztosítja a mobilitást. Az új Octavia G-TEC európai piaci bevezetésére idén ősszel kerül sor. Az Octavia G-TEC 1.5 TSI motorját földgázüzemre (CNG) tervezték, s 96 kW (130 LE) teljesítményt produkál. A földgáz rendkívül tiszta égésfolyamata következtében CNG-üzemmódban mintegy 25 százalékkal csökken a szén-dioxid-kibocsátás a…

Tovább...

Menetpróba – Ford Kuga ST-Line 1,5 EcoBoost

A kék ovál egyik legfontosabb modellje teljesen megújult. Az újdonság több hibrid rendszerrel is elérhető, mi viszont az alapmodellt próbáltuk ki. Sokan nincsenek képben azzal, hogy a Kuga mennyire fontos része a Ford európai kínálatának, pedig a Fiesta és a Focus után ebből a típusból adják el a legtöbbet. Ez lehetett az oka annak, hogy a Ford nagyon odafigyelt a harmadik generációs modell fejlesztésére. Az igyekezet nem csak a divatos, a Porsche Macanra hasonlító formaterven látszik, az autó minden porcikájában versenyképes, modern darab. Mi elsőre a csúcsmodell helyett a sportruházatba…

Tovább...

Villanymóka – Opel Mokka bemutató

Az új Mokka a maga 4,15 méteres hosszával egyértelműen az alapmodell szerepét láthatja el az Opel SUV-palettáján. Ugyanakkor a 10 cm-rel szélesebb karosszéria és a 2 mm-rel nagyobb tengelytáv alapján úgy tűnik, szűkebb nem lesz az új változat, vagyis legfeljebb másképp lesz szűk, mint az elődje volt. Szöveg: TDK, Fotó: OPEL A műszaki alapokat itt, a Corsához és az összes, hasonló méretű PSA tömegmodellhez hasonlóan a CMA szabványplatform adja, aminek az egyik következménye, hogy ehhez az autóhoz is készen van az elektromos hajtás. Egyelőre ez is az egyetlen, amelyről adatokat…

Tovább...

Egyedülálló vezetéstechnikai tréning vált elérhetővé Magyarországon

Az AMS Group nemcsak Magyarországon, hanem az egész térségben elsőként tett elvégezhetővé egy németországi autógyárak által is elfogadott járműipari vezetéstechnikai tréninget. A lehetőségnek hála olyan óriásvállalatok dolgozói is Magyarországon tudnak levizsgázni, mint a Bosch vagy a Continental. A cégek pénze így országon belül marad, ráadásul jelentős költségeket spórolhatnak a szakemberek képzésén. Az AMS Group széles körű, összetett és folyamatosan bővülő szolgáltatási palettával támogatja a hazai és közép-európai járműipari fejlesztések különböző szegmenseit. 2020-tól járműfejlesztői alap vezetéstechnikai tréninget is biztosítanak Magyarországon, illetve egyedülálló módon az egész térségben. A nemzetközi licensz, valamint a…

Tovább...

Érdekességek az első tisztán elektromos hajtású Lexusról

Az UX kompakt crossover bemutatása után alig egy évvel már a környezetbarát japán luxusautómárka legnépszerűbb európai modellje lett, amelyet szinte kizárólag csupán a világ legfejlettebb, negyedik generációs öntöltő hibrid elektromos hajtásával választanak az ügyfelek. A sláger crossover a jövőben akkumulátoros elektromos hajtással is elérhető lesz, a márka ezzel a változattal kapcsolatban szedett csokorba 8 érdekességet. Az élvezetes városi autózásra kifejlesztett, tisztán elektromos hajtású Lexus UX 300e városi terepjáró nemcsak azt a rengeteg tapasztalatot sűríti magában, amit a Lexus 15 év alatt szerzett az elektromos hajtásról, hanem számos új külső és…

Tovább...