Kezdjük ott, hogy kanyarodósávban hajtott tovább egyenesen a sofőr, aki aztán még a mellette haladó autósra is keményen ráhúzta a kormányt, amikor az nem akarta beengedni.
Tovább...Kategória: HÍREK
Rengeteg adatot kérdezhetünk le ingyen a használt autókról
Januártól indul az úgynevezett jármű szolgáltatási platform, a rendszerben – a tesztüzem után – ingyen lekérdezhetőek lesznek a gépjárművek adatai – hangzott el az M1 híradójában. A közlés szerint a Belügyminisztérium (BM) egyesíti a különböző hivatalok gépjármű-nyilvántartási adatait. Januártól rendszám alapján megtudhatóvá válnak az autó műszaki adatai, például a kilométeróra állása, a jármű baleseti „előélete”, s elérhetőek lesznek az eredetiségvizsgálaton készült fényképek is. A szolgáltatáshoz mobiltelefonos applikáció is készül. A tulajdonos személyes adatai továbbra sem lesznek hozzáférhetőek – tették hozzá. A rendszert az ügyfélkapun keresztül bárki, a jogcím igazolása és mennyiségi…
Tovább...Hálózatba kapcsolt lakóautó: díjat nyert az új Grand California
Az új Grand California 2019 év elején érkezik a kereskedésekbe, de már most jelentős elismeréseket gyűjt be: a lakóautó ugyanis a közelmúltban nyerte el a „Connected Car Award 2018” díjat. Az AUTO BILD és a COMPUTER BILD magazinok által alapított díj az olvasók szavazatán alapul, így jól mutatja a digitalizált autóipari környezet aktuális irányzatait. A Grand California modellre leadott olvasói szavazatok igazolják a tényt, hogy ebben a kategóriában szinte nincs még egy olyan lakóautó, amely hasonlóan széles kínálattal bír a hálózatba kapcsolt infotainment és szórakoztató megoldások tekintetében. A Grand California…
Tovább...A türelmetlen autós és a türelmetlen robogós esete
Thaiföldön történt az alábbi baleset, ahol az autó sofőrje nem tudta kivárni, míg zöldre vált a lámpa, így három sávon keresztül akart megfordulni. Pechjére pont érkezett egy szintén türelmetlen, sisak nélküli robogós…
Tovább...Napi 800 kilométer öt éven keresztül egy Hyundaiban
Hihetetlen történet: több mint másfél millió kilométert tett bele a Hyundai Elantrába ez az amerikai nő alig öt év leforgása alatt, a munkájából kifolyólag. Farrah Haines munkája az, hogy alkatrészeket szállít házhoz, munkaeszköze pedig egy Hyundai Elantra – és mivel munkája rengeteg van, kis túlzással megállás nélkül autózott az elmúlt öt évben. Ez a kis túlzás pedig valóban kicsi, ugyanis ebben az időszakban egymillió mérföldet, azaz több mint másfél millió kilométert (!) tett bele a Hyundaiba – méghozzá úgy, hogy kéthetente olajat cserélt, de egyébként semmi komoly problémáaj nem akadt.…
Tovább...Az autó bizalmi kérdés – Stohl Luca megtalálta az Igazit
A Stohl vezetéknevet ma már nem csak a Jászai Mari díjas színészhez, hanem csinos és tehetséges gyermekéhez, Lucához is tudjuk kötni. Stohl András lánya amellett, hogy évek óta Bozsik Yvette társulatával dolgozik és 9 színházi előadásban is táncol, egyre többször tűnik fel a TV képernyőjén is műsorvezetőként. A Duna Autó Zrt. „Nekünk az autó bizalmi kérdés” kampányának arcaként saját tapasztalatait szeretné megosztani azokkal, akik tanácstalanul állnak az autóvásárlás küszöbén. December 13-án, Luca nap alkalmából leplezték le a Duna Autó Fiat szalonjában Stohl Luca új autóját, a Fiat 500 Collezione család…
Tovább...Stresszessé teszi a sofőröket a dugó
A világ egyik legátfogóbb mobilitási tanulmánya többek között azt vizsgálta, mennyire élik meg stresszesnek a vezetést az autóvezetők. A Continental technológiai vállalat idén az INFAS piac- és társadalomkutató céggel közösen reprezentatív felmérést végzett német, japán, kínai és amerikai sofőrök körében. A világ egyik legátfogóbb mobilitási tanulmánya többek között azt vizsgálta, mennyire élik meg stresszesnek a vezetést az autóvezetők. „A felmérés rámutatott, hogy leginkább azok számára jelent feszültséget a vezetés, akik nagyvárosok vonzáskörzetében élnek, leginkább a sűrű forgalom és a rendszeres dugók miatt” – hívta fel a figyelmet Musztrai Ferenc, a Continental Hungaria marketingvezetője. A kínaiak a…
Tovább...A Hertz Autókölcsönző 100 éves születésnapja előtt tisztelgett a Ford
Legrégebbi, globális autókölcsönző partnere jubileuma előtt tisztelgett ma a Ford Magyarország a Hertz Autókölcsönző 100. születésnapja alkalmából rendezett sajtótájékoztatón. „A Hertz és Ford Motor Company története az elmúlt 100 esztendőben számos ponton kapcsolódott egymáshoz, ezért az egész évben tartó jubileumi év méltó lezárásaként most a Ford is tiszteleg nagy múltú üzleti partnere születésnapja előtt.” – mondta el Györke Orsolya, a Ford Magyarország PR igazgatója. „A világ számtalan olyan újítást köszönhet közvetett módon ennek a két amerikai óriás vállalatnak, melyek meghatározóak voltak a XX. század gazdasági fellendülésében. Valójában azt is mondhatjuk,…
Tovább...7+1 téli autós tipp a Mio-tól a biztonságos vezetésért
Beköszöntött az igazi tél, leesett az első hó. A rendőrségi beszámolók szerint már az első havas hétvégén duplájára nőtt a koccanásos balesetek száma. A téli vezetés, főként havas, jeges úton fokozott figyelmet igényel. Az intelligens fedélzeti kamerák széles skáláját gyártó Mio most hasznos tippekkel és megbízható MiVue menetrögzítő eszközökkel segít, hogy biztonságosabb legyen a vezetés téli körülmények között is. 1. Csakis téli gumiabroncsokkal és megfelelő guminyomással induljunk útnak! Ha eddig nem tettük meg, indulás előtt mindenképp cseréljük le a nyári gumikat és ellenőrizzük a guminyomást is! 2. Ellenőrizzük az akkumulátor…
Tovább...SEAT mérnökök az északi sarkkörön
Reggel hét óra van az északi sarkkör melletti helyszínen. Gonzalo Giménez, a SEAT fékek és aktív biztonsági rendszerek területéért felelős vezetője megnézi az időjárás előrejelzést abban a reményben, hogy legalább a nap süt odakint, ha már a hőmérséklet fagypont alatt van 25 fokkal. Itt minden évben akár 90 autó is megküzdhet a hóval, jéggel és az extrém hőmérséklettel. A cél az, hogy a szakemberek garantálhassák, minden rendszer tökéletesen működik, mielőtt az ügyfelek birtokba veszik járművüket. -Irodájuk, egy befagyott tó: Gonzalo és 16 mérnökből és kutatást végző szakemberből álló csapata úton…
Tovább...