A hírességek autóflottájával foglalkozó Cars For You a Formula-1 világbajnokának jelenlegi garázsáról is összeállítást készített. Ha hihetünk a csatornának, a kocsiszínben megfér egymás mellett többek között egy LaFerrari, egy Pagani Zonda és egy Shelby Cobra is. A Mercedes-AMG Project ONE kapcsán azért megjegyeznék, jelenleg még csak a tesztelése zajlik.
Tovább...Kategória: HÍREK
A Toyota is felfüggeszti legtöbb európai gyárában a termelést
A koronavírus-járvány európai súlyosbodása, valamint ennek társadalmi és gazdasági hatásai miatt a Toyota legtöbb európai gyártóüzemében határozatlan időre felfüggeszti a termelést. Az intézkedéssel kapcsolatos elbocsátások nem kerültek bejelentésre, és az autógyártó felkészült arra, hogy a helyzet rendeződése után a piaci igényeknek megfelelő kapacitással újraindítsa a gyártási tevékenységet. A Toyota mindenekelőtt szeretné részvétét nyilvánítani mindazoknak, akik a világjárvány következtében elvesztették szeretteiket és együttérzését fejezi ki azoknak, akiket a koronavírus megbetegített. Ugyanakkor szeretnénk kifejezni őszinte tiszteletünket az egészségügyi szakembereknek és a kormányzati tisztviselőknek, akik éjjel-nappal a frontvonalon dolgoznak. A vállalat a döntést…
Tovább...Csütörtökön a Volkswagen termelése is leáll
A Volkswagen Személyautók márka fokozatosan leállítja gyártói tevékenységét európai gyáraiban. Ez a Volkswagen Group Components gyárait is érinti. Ez a márka válasza a kereslet gyors csökkenésére a gépjárműpiacon. A beszállítók ellátási láncaival kapcsolatos kockázatok szintén növekednek. Ennek oka a koronavírus-fertőzés jelentősen felgyorsult mértéke és az ebből következő, a hatóságok által megtett intézkedések. Ezért a gyárak kezdetben várhatóan két hétig bezárnak. Az érintett német üzemekben az intézkedéseket csütörtökön a délutáni műszak végétől kell alkalmazni. Ralf Brandstätter, a Volkswagen Személyautók márka üzemeltetési igazgatója szerint: „A koronavírus Európában való elterjedése egyre inkább káros…
Tovább...Peugeot 2008: Autóbemutató a koronavírus árnyékában
A könyök-összeérintős „kézfogást” alkalmazva és a kézfertőtlenítőt sűrűn használva vettünk részt a 2008-as hazai bemutatóján. Az újdonság elektromos, dízel, benzines és lágy hibrid változatban is elérhető. Minden maradt a régiben, a gyakorlatban pedig minden megváltozott, így lehet legjobban jellemezni az új Peugeot 2008-at. A friss 2008-as az aktuális 208-as padlólemezét használja, akár csak az elődje. Az eltérést a kifutó modelltől a méretek mellett a formaterv jelenti. A trükköt az autó oldalán lévő lemezekbe préselt két háromszögszerű domborulat rejti. Ez sok eredetiséget visz a formába, mert a 2008-as oldalán mindig másként…
Tovább...Az új Leon a márka eddigi legjobb fejlesztésű autója
Megérkezett a vadonatúj SEAT Leon, készen áll a kompakt szegmens felpezsdítésére. A vállalat több mint 1,1 milliárd eurót fektetett be annak érdekében, hogy hatékonyabb motorokkal, a következő szintű konnektivitással és vezetési támogatással, nagyszerű dinamizmussal és szemet gyönyörködtető esztétikával rendelkező járműveket hozzon piacra. A SEAT Leon mindig is a márka járműcsaládjának pillére és kategóriája referencia pontja volt, amelyet több mint 2,2 millió darab értékesítése bizonyított a három generáció élettartama alatt. A negyedik generációt úgy tervezték meg és fejlesztették ki, hogy folytathassa e kiváló hagyományokat, és a konnektivitás, a hatékonyság, a dinamizmus…
Tovább...Golf 8: Megérkezett Magyarországra a digitális forradalmár
A Volkswagen Golf a legsikeresebb európai autó, amelynek hét ikonikus generációjából eddig több mint 35 millió példányt értékesítettek. A nyolcadik generációs, digitalizált, összekapcsolt és intuitív új Golf még soha nem volt ilyen előremutató. Összes kijelzője és vezérlőegysége digitális, hálózatba kapcsoltsága pedig a világon az egyik legfejlettebb. Az újdonság már rendelhető és megtekinthető a Volkswagen márkakereskedésekben. Mindenről tájékoztat A vezető előtti digitális kijelző 10 hüvelykes (képátlója 25,4 centiméter), a digitális klíma háromzónás is lehet, a vezető hangulatát akár 32 féle színárnyalatban elérhető belső világítás teheti még kedvezőbbé. Kijelzőből manapság sosem elég,…
Tovább...Sikermodell 4.0: az új Audi A3 Sportback
Az Audi 1996-ban az A3 modellel megteremtette a prémium kompakt kategóriát. A sikermodell negyedik generációja sportos, digitalizált és teljesen hálózatba kapcsolt. Progresszív dizájnja mögött számos nagyautós innovációt rejt, többek között kifinomult információs és szórakoztató rendszert, kiváló felfüggesztést és magas szintű biztonságot. Különleges dizájn és világítás Az új Audi A3 Sportback a sportos dizájn és a kompakt arányok tökéletes elegye. A széles Singleframe hűtőmaszk, illetve a megnövelt első levegőbeömlők tovább fokozzák a prémium kompakt autó dinamikus karakterét. Az izmos kocsitest két végpontját, az első és a hátsó lámpák között érzéki vonal…
Tovább...Az új Audi RS Q3 és a Q3 Sportback
A színpad előállt az új RS és az RS Q3 Sportback számára. Mindkét modell egyedülálló hajtásrendszert, érzelemgazdag formavilágot és kompromisszummentes hétköznapi használatot biztosít szegmensében. A csúcsteljesítményű terepjárók szíve a legendás és többszörösen elismert 2,5 literes TFSI erőforrás. A quattro állandó összkerékhajtással párosítva ez garantálja a színtiszta vezetési élményt. A szériafelszereltség részét képező RS sportfutóműnek köszönhetően mindkét kompakt modell karosszériája tíz milliméterrel lejjebb került, mint az alapmodelleké. „Az Audi RS Q3 első generációjával egy teljesen új szegmenst hoztunk létre. Ahhoz, hogy a sikertörténet folytatódjon, az RS Q3 modellt SUV kupé kivitelben…
Tovább...A legújabb McLaren: A 754 lóerős 765LT
A wokingi márka a 720S alapjaira építette a Super Series legújabb modelljét: 80 kiló tömeget faragtak le, miközben 44 lóerőt a motorba pakoltak. A 765LT alapvető paramétereit érdemes a 2017-ben bemutatott 720S mellé helyezni. A McLaren Automotive mérnökei 80 kg-ot faragtak le a súlyból, így a 765LT menetkész tömege mindössze 1229 kg. A négyliteres, V8-as ikerturbómotort is izmosították, 710 lóerőről 754-re, a nyomaték 800 Nm. A gyorsulás 0-ról 100-ra 2,8 másodperc, 0-200 között 7,2 szekundom. Ez utóbbi paraméter 0,4 másodperccel veri a Ferrari 488 Pistát, és egy teljes másodperccel a…
Tovább...Az új 208 nyerte az Év Autója díjat 2020-ban
Március elején genfben az új PEUGEOT 208-at választotta az Év Autójává a 60 szakújságíróból álló nemzetközi zsűri. A zsűri tagjai nagyra értékelték a széles motorválasztékot, mely szabad választást enged az ügyfelek számára az elektromos, benzines és dízel hajtásláncok révén. A zsűritagok dícsérték az autó különleges formatervét csakúgy mint a magas technológiai színvonalat. A 2-es szérián belül, mely mindig a legnépszerűbbek között volt a kategóriában, az új 208 az első, mely elnyerte a nagy presztízsű díjat. Az új 208 a PEUGEOT márka hatodik Év autója díját nyerte el. Az Év Autójává…
Tovább...