A SEAT tegnap este martorelli központjában mutatta be a vadonatúj SEAT Leont, melynek célja, hogy újabb lendületet adjon a kompakt kategóriának. A társaság több mint 1,1 milliárd eurót fektetett be annak érdekében, hogy hatékonyabb motorokkal, a következő szintű csatlakoztathatósággal és vezetést támogató rendszerekkel, nagyszerű dinamizmussal és szemet gyönyörködtető esztétikával rendelkező járműveket hozzon a piacra. A SEAT Leon mindig a márka termékpalettájának alapvető modellje, kategóriában igazodási pontot jelentő modell volt, amelyet a három generációnyi élettartam alatt a több mint 2,2 millió értékesített Leon bizonyított. A negyedik generációt úgy tervezték és fejlesztették,…
Tovább...Kategória: HÍREK
Magyarországon is megkapta a Tesla Model 3 az állami támogatást
Hosszas előkészítés után a nemzetközi elektromobilitási trendeknek megfelelően új szereplővel bővült a hazai állami támogatásban részesülő autómárkák listája. Az Universal Leasing Kft. aláírta az erről szóló megállapodást az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft-vel, ami alapján a vállalat Teslounge Budapest elnevezésű bemutatótermében, a Lechner Ödön fasor 1. szám alatt vásárolt minden bruttó 20 millió forint vételár alatti Tesla Model 3 elektromos autóra igénybe vehető az „Elektromos gépkocsi beszerzésének támogatása” (GZR-D-Ö-2018) című pályázati kiírás szerinti 1,5 millió forintos állami támogatás. Az elektromos gépjárművek gyorsabb elterjedését szolgáló rendszer fontos eleme, hogy nem hazai adóbevételeken…
Tovább...Minden eddiginél zöldebb volt a hazai autópiac 2019-ben
A mértékadó JATO statisztikájából kiderül, hogy a 2019-es magyarországi újautó értékesítések minden korábbinál magasabb részarányát, mintegy 6,9%-ot tették ki a részben vagy teljesen elektromos autók eladásai. Soha nem talált még gazdára annyi környezetbarát új autó Magyarországon, mint tavaly: a JATO kimutatása szerint a 2019-ben hazánkban regisztrált összesen 11.166 részben vagy teljesen elektromos új autó közül 6950 darab (62,24%) volt öntöltő hibrid elektromos (HEV), 1934 darab (17,32%) akkumulátoros elektromos (BEV), 1187 darab (10,63%) plug-in hibrid elektromos (PHEV) és 1095 darab (9,81%) lágy hibrid elektromos (BAHV). Meggyőző a zöldülés dinamikája, de van…
Tovább...Magyarországra is megérkezett az új Ford Puma
Az új Ford Puma hatásosan egyesíti a lenyűgöző külső formaterv, a kategóriaelső praktikum és a fejlett, üzemanyag-takarékos mild hibrid hajtáslánc előnyeit. A Ford 48 voltos EcoBoost Hybrid technológiája élvezetes teljesítményt, gyors gázreakciókat és kedvező üzemanyag-fogyasztást biztosít. A mild hibrid hajtás észrevétlenül egyesíti az elektromos nyomaték-rásegítést és a csekély súrlódású, háromhengeres, akár 155 lóerős 1,0 literes EcoBoost benzinmotor működését. Karizmatikus stíluselemeivel – például a sárvédők tetejére épített fényszórókkal és a karosszéria atlétikus, lendületes vonalaival – az új Ford Puma új fejezetet nyit a Ford formatervezési filozófiájában. A kompakt crossover jellegzetes kiállását…
Tovább...Fontos figyelembe venni az abroncsok maximális sebességét
Németországban kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a sofőrök tisztában legyenek azzal, hogy milyen gyorsan mehetnek a téli és a négyévszakos abroncsokon. Mindennek azért van jelentősége, mert a német autópályákon jelenleg nincs érvényben általános sebességkorlátozás, a 130 km/óra csak ajánlott értéknek tekinthető. A Közúti Forgalmi Engedélyezési Törvény bizonyos esetekben viszont előírja, hogy a vezető számára jól látható helyen matricát kell elhelyezni az abroncsok végsebességére vonatkozóan. A matricára akkor van szükség, amikor a gépjármű végsebessége nagyobb, mint a rá felszerelt téli-, vagy három hegycsúcs-hópehely (3PMSF) szimbólummal ellátott négyévszakos gumiabroncsoké. Amennyiben a matrica…
Tovább...RX: A modell, amely életre hívta a Luxus SUV kategóriát
Az RX prémium crossover a Lexus 30 éves történetének egyik legfontosabb, és máig legnagyobb darabszámban értékesített modellje. Az 1998-ban bemutatott eredeti RX egészen új dimenziót nyitott meg, hiszen luxuskivitelű, kényelmes és könnyen vezethető SUV volt, és a nagyvárosi környezetben is jól lehetett használni, ahol a hagyományos terepjárók nem igazán váltak be. Nem csoda, hogy az autó azonnal sikert aratott, és új piaci szegmenst teremtett, amelyben mára szinte minden prémium márka képviselteti magát. Néhány hónapja bemutatkozott a modell legújabb generációja, amely minden korábbinál magasabbra teszi a mércét. A Lexus több, mint…
Tovább...Ősszel érkezik a Toyota Yaris legújabb generációja
Napjaink európai kisautó vásárlói a legigényesebbek közé tartoznak. Mozgalmas napjaikat rendszerint sűrű forgalommal terhelt, nagyvárosi környezetben élik, s ez napról napra egyre komolyabb kihívások elé állítja az autóvezetőket. Olyan autót szeretnének, amely egyszerre stílusos és praktikus. Legyen könnyen parkolható, mozogjon dinamikusan a városban, ugyanakkor hosszabb utazások alkalmával is biztosítson kényelmet. Kiemelkedő biztonsági színvonalat várnak el, a lehető legcsekélyebb üzemben tartási költségek mellett. Mindezen túlmenően ezeket a vásárlókat minden eddiginél jobban foglalkoztatja a környezet védelme: erre a problémára olyan megoldásokat keresnek, amelyek összeegyeztethetők zsúfolt időbeosztásukkal és környezetükkel. Ezekre a kihívásokra ígér…
Tovább...A piac kedvence lehet az új Toyota C-HR
Az elődmodell nélküli Toyota C-HR 2016 év végi bemutatásakor valódi kategóriateremtő újdonságnak bizonyult, amely minden várakozáson felüli sikereket hozott a Toyota számára, és minden korábbinál népszerűbbé tette a környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtást. Az autó magával ragadó, futurisztikus formavilága korosztálytól függetlenül elképesztő népszerűséget hozott a modell, és rengeteg új ügyfelet a Toyota számára. Az új, 2020-as Toyota C-HR ugyanazt a látványos formanyelvet és rendkívül dinamikus teljesítményt finomítja tovább, amellyel a modell elnyerte különleges helyét a Toyota portfóliójában, számos új technológiával, és egy nagyobb teljesítményű környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtás lehetőségével…
Tovább...Történelmi csúcson a használtautó-piac
Soha nem látott mennyiségű használt autó cserélt gazdát 2019-ben hazánkban, így már a 800 ezres határt is átlépte a piac a tavalyi év során. Január és december között összesen 810.920 gépkocsit írtak át Magyarországon az illetékes hatóságok, 6,1 százalékkal többet 2018 hasonló időszakához képest. A használt autó import folytatta lejtmenetét: 2012-óta először zárt negatív mutatóval a terület egész éves összesítésben. A népszerűségi lista élén az Opel, a Volkswagen és a Suzuki végzett – derül ki a Datahouse adataiból. Tovább emelkedett 2019-ben a használt autó átírások száma Magyarországon, amely 2017 és…
Tovább...Újfent éves értékesítési rekord a BMW Group Magyarországnál
Folytatódott az utóbbi évek tendenciája, a BMW Group Magyarország 2019-ben is növelni tudta minden márkája éves értékesítési eredményét. A bajor prémiumgyártó 18 százalékkal több BMW és 59 százalékkal több MINI modellt értékesített tavaly, mint 2018-ban. A BMW Motorrad értékesítése 20%-kal bővült. A BMW Group-hoz hasonlóan a bajor prémiumgyártó hazai képviselete is éves értékesítési rekordot jelentett be: míg a BMW Group globális értékesítése 1,2%-kal, addig a BMW Group Magyarország hazai értékesítése 21%-kal nőtt 2018-hoz képest. A BMW Group fennállása legjobb teljesítményét elérve tavaly 2 520 307 modellt értékesített és a hazai képviselet is…
Tovább...